Ahogy korábban már jeleztem,
volt néhány szorgalmas atyafi ezidőtájt Sáncváron.
Szó se róla, igen elhivatottan álltak minden kérdéshez,
hogy mást ne mondjak, életük árán is megvédték volna
Jónástól a közösséget, ha erre kérik őket.
De ha azt mondta volna nekik valaki: dobjatok már 10 talentomot a perselybe,
had haladjunk, azonnal vicsorogtak, pénzéhesnek nevezve mindenkit...
Hát ilyen előzmények közt merült fel egy igazán korszakalkotó ötlet,
az egyik prominens atyafi kobakjában, tudniillik, állítsanak lovasszobrot
a templomban az egyik dédnagybátyja emlékére.
Jónás a fejét fogta. Nem ettől fájdult meg ugyan,
de a már meglévő fejfájásnak nem tett különösebben jót ez se.
Ráadásul a Mágus, mert így hívták - arra még visszatérünk, miért,
nem is kért, de mindjárt parancsnoki szerepben látva magát,
utasításokat adott, hol, hogyan, miből is légyen ez a szobor.
Szóval mindent adott, csak pénzt nem, amiből meg, mint az lenni szokott,
nem volt épp sok.
Szakítsuk meg egy pillanatra a történet menetét: Ki ez a Mágus?
Nevét onnan kapta, hogy prófétákat varázsolt.
Nem vicc, állítása szerint képes volt egy prófétát
egyik városi prófétai beosztásból a másik városba úgy átvarázsolni,
hogy még az érintett se vette észre, hogy a Mágus dolgozik.
Az ő dédnagybátyja volt - név szerint - Rumszesz.
Ez a Rumszesz az ősi asszír királyok idejében beugrós volt a királyi kórusban,
a kórustagok egymás közt csak úgy emlegették: Rumszi, a jópofa kisfiú.
Nahát, ő gyerekkorában lakott egy kicsit Sáncváron,
és úgy tudta rezegtetni a hangját már akkor,
hogy a sáncvári kistemplom gipszstukkói mindig lelazultak...
Ez volt az a többször ismétlődő emlékezetes tett,
amiért a Mágus lovasszobrot akart állíttatni neki, mert hát a rokon, az rokon!
Nyomta is a témát, mint süket a csengőt...
Jónásnak kellett udvariasan közölni a Mágussal: no many, no szobor.
A Mágus tűrte ugyan az ellentmondást, csak nem szerette.
Meg is fenyegette Jónást, hogy őt is elvarázsolja valamelyik európai
nagyvárosba prófétának, de amikor Jónásunk jelezte, hogy ezt nem utálná,
taktikát váltva mindenütt feljelentette Jónást.
Szó szerint mindenütt.
A kerületi Főrabbinátustól kezdve a szomszéd falu Mezőőri Szolgálatáig.
Hosszas levelezés kezdődött, csak úgy röpködtek
a középhatótávolságú fenyegetések meg átkok a Mágustól.
Jónás rendszeresen és udvariasan válaszolt minden levelére,
az esztendő napjai szerinti áldott készülődést kívánva a
következő ünnepre, megtoldva azzal, hogy hosszan tartó
jó egészséget is kívánt a Mágusnak.
Végül ahogy az ilyenkor lenni szokott, az egész ügy ellaposodott,
és a lovasszobor ügye bizonytalan időre elnapolódott,
hogy történetünk lapjainak egy vidám kis epizódjává váljon!
Ha a Mágus kitartóbb lett volna, tán még most is leveleznének...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése