77-szer

 Ülni a 40 fokos forró vízben, egy kiadós úszás után. Nagy találmány! 😉 De nem csak a relax miatt érdekes, hanem azért is, mert az ember óhatatlanul elcsíp néha - a hallgatózás szándéka nélkül jó beszélgetéseket.  Legutóbb két hölgy elmélkedett a társadalmi igazságosság kérdéséről, és az egyik megjegyezte: - A tíz leggazdagabb magyarnak ki kéne osztani a vagyona egyharmadát, a szegények közt.  (megjegyzem, az egyharmaddal még visszafogott volt! 😊) Elindított bennem néhány gondolatot az elcsípett beszélgetés foszlány, és mint egyéni véleményt szeretném ezt megosztani Veled, kedves Olvasó! Tekintsünk el attól most, hogy az ilyen jellegű elképzelések, ha teret kaptak, a történelemben soha nem vezettek semmilyen eredményre. Parasztlázadások, a fekete afrika gyarmati múltjából származó vagyon herdálása vagy a létezett/létező kommunizmus mind ékes példája ennek. Miért? Mert a vagyonhoz ész is kell, nem csak pénz... De mondom, tekintsünk el ettől most, és higgyük el: jó lesz, ha szétosztju

 Egy szivar, és egy erős kávé. Meg egy nyugodt óra. Számára bizonyos értelemben ez jelentette az ünnepet.  Szerette ezeket az időket, amikor tényleg meg lehetett állni.  Ez mindig csak ünnep után jött.  Nem furcsa?  Amikor mások az ünnepi hangulat foszlányai között, talán épp az elmúlt napok szépségét sajnálják, hogy elmúlt, ő akkor ünnepelt.  Úgy gondolta, nem az az igazi ünnep, ahol végig rohansz, szervezel, megfelelsz, hanem az, amikor van időd egy kicsit csendben lenni, odafigyelni a történésekre, üzenetekre. Nem volt könnyű éve. Nem mintha a legkevésbé panaszkodni akart volna bármiről, bárkinek. Ez inkább csak olyan megállapítás féle gondolat volt, mint mikor egy gazdasági év végén az igazgató a raktár ajtajában állva, kezében egy leltárral végignéz a polcokon, egyeztetve a készletet és a hiányt immár nem csak papíron, de a valóságban is. Az igazán érdekes az volt, hogy amikor ez a számvetés végigfutott rajta,  és megállt egy-egy tételnél, kicsit megszemlélni a részleteket, vala

 Egy barát emlékére Mennyei Atyánk! Hogyan kezdjek egy imádságot, mikor nincsenek szavaim? Az értelmem érti, tudomásul veszi a tényt, és untalan ismételgeti a racionális mondatokat, hogy jó, hogy gyorsan és szenvedés nélkül ment el, hogy emlékezz, milyen kegyelmes a Krisztus... De minden pillanatban szembe jön valami, amiről beugrik az arc. Az arc, ami nem köszön rád soha többé. Utcák, ahol együtt jártunk, az autó, amiben hétről hétre ott ült, és mesélt, csak mesélt... Egy öreg ház, ami előtt nem áll már kint senki, tábortüzet gyújtva a manóknak a kerítés oszlopában. Bemegyek a te házadba, Uram! Máskor a csendben, érezve a Te felséged, megnyugodott a lelkem. Ma rám kiabál egy üres szék a hangszer mögött.  Keresem, nincs ott, pedig hétről hétre Téged szolgált már egy évtizede, játszva zsoltárokat és dícséreteket. Elment. Pont úgy, ahogy élt. Sosem állt meg, nem szeretett tétlen lenni. Ki tudja, talán, mondta Neked: végezzünk gyorsan, ne tarts sokáig itt, ha mennem kell, mit csináljak én

 Templomba készült. Nem volt nagy templomjáró, de azért a sátoros ünnepeken mindig elment az istentiszteletre. Úgy volt vele, meghallgatja a szokásos történetet az angyalról, a pásztorokról, Jézuskáról, meg lesz egy kis biztatás: ne féljetek, meg hogy Isten mennyire szeret... Ez is része már évtizedek óta a karácsonyi rutinnak, mint a hurka kolbász. Beült a padba, várta hogy elkezdődjön, - nem csak az istentisztelet, de az a kellemes langyos ünnepi hangulat is, ami mindig átjárta ilyenkor. Magának se vallotta volna be, de inkább ezért jött, nem az unásig  ismert karácsonyi sémákért... "Hirdetem néktek Isten Igéjét, amely meg van írva a Jelenések könyvében... - Sem hideg nem vagy, sem hév, vajha hideg volnál, vagy hév: de mivel langyos vagy, kivetlek téged az én számból..." Szinte tiszteletlenül kapta fel a fejét, mintha valaki megütötte volna: - Mi az ördög? - gondolta még tiszteletlenebbül - hol vannak a bölcsek és a pásztorok? Elnézhette a tiszteletes a kalendáriumot... Hag

 Egy történet, ami akár igaz is lehet... "Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren: és hozzád nem is közelít."                    (91. Zsoltár) A fotelban ülve szivarozás közben elmosolyodott. Nem sok oka volt a mosolyra, de a gondolat, ami átfutott rajta, mosolyra késztette. - Lám, a hálaadáshoz egy jó szivar is elég - gondolta. - Ez annyira pocsékul közhelyes, hogy már jó... - Na jó, kell a hálaadáshoz igazi ok is, hogy hálás lehess - fűzte tovább magában. Itt megbicsaklani látszott a gondolatmenet.  Az utolsó fél évben nem sok pozitívumot talált, ahogy végigpörgette.  Halál, félelem, feladatok, viták, szeretetlenség, műtétek, balesetek szép kis listája állt össze. Valami nem stimmelt. Itt valami keserű ízt kéne érezni, egy jó erős káromkodás után tán még köpni is egyet, de egyre csak az jutott eszébe: hálaadás.  Nem haragot érzett, még kevésbé elviselhetlen nyomást.  Inkább fáradtságot, de ebben a fáradtságban volt valami a győztesek elégedettségéből.  - Mi l

 Támadt nagy fényesség, és az érkező angyal ezt mondta: "Íme hirdetek néktek nagy örömet..." - Na, megint egy karácsony - ügynök, nyúlhatunk a pénztárcába! - dohogta az öreg pásztor, és ásított egyet. - Nagypapa, ki ez a fehér ruhás bácsi? - kérdezte a kis pásztor. - Semmi komoly fiam, tudod a jerikói plázából jött, van ez a téli vásárló mizéria, ilyenkor minden a "Száncsengőtől", meg  az amerikai "merry christmas"-ektől hangos.  Ha van elég pénzed, egy vagyont költhetsz gagyira.  Az Angyal furcsán nézett rájuk: - Ti miről beszéltek? - Ugyan kérlek, - szólt közbe a harmadik pásztor, aki eddig  csendben figyelte a jelenetet. - Minket nem lehet ám megvezetni, tudjuk mi, ki vagy te! - Igazán? - kérdezte az angyal. - Hát hogyne! Tulajdonképpen nem is létezel,  csak dekor vagy, amit kitaláltak, hogy kissé szalonképesebb legyen a karácsony. - Valójában ez az ünnep arról, szól, hogy mindenki szeret mindenkit,  és régebben kötött zoknit, ma meg plazma tévét adunk

Meglepődtél a címen? Lelkész létemre ez volna az elvárható minimum, nem? Na, figyelj! Ha annyi tízezresem volna, ahányszor hallottam az elmúlt 25 évben, ezt a mondatot: "én nem vagyok vallásos",  életem hátralevő részében nem sok anyagi problémám akadna. Mielőtt tovább lépnénk, megrősítem: én se vagyok vallásos. Akik ismernek tudják. Kezdő koromban egyszer az egyik presbiter meg is jegyezte:  felvehetnék valami rendes ruhát. (farmer és póló volt rajtam.) Kérdőn néztem rá, mire azt mondta: valami paposat.  Akkor már tudtam, hogy nem vagyok, és nem leszek valószínűleg soha vallásos. Számomra ez a szó a külsőséget jelenti, a formát, a rítust, a modort, általában tartalom nélkül.  Szóval nem vagyok vallásos. Remélem ez így is marad. Tovább megyek, ha annyit tudnék a keresztyénségről, amit ma egy átlag ember, valószínűleg templomba se járnék. Mi az "előítélet", ami távol tart sokakat?  A falusi létben a kép: feketébe bugyolált szigorú arcú nénik totyognak a templom felé,