Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Ninive címkéjű bejegyzések megjelenítése

Egy nehéz nap éjszakája

Egy alkalommal kedves vendég látogatta meg a prófétát. A Messziről Jött Atyafi. Régi barátság volt már ez, sok mindent kibírt, de a kedves Olvasó idegei tán nem bírnának olyan sokat, így az előzmények részletezésétől – a kockázatok és mellékhatások tekintetében inkább elállunk. Szóval, jött. Egy őszi délután, már úgy estébe hajlóan érkezett. Éppen az este további részét tervezgették, mikor elnézést kérve rövid kitérőre indult barátunk. Pár perc múlva bejött a szobába, Jónás épp folytatni akarta a mondatot, ami félbe maradt, de tátva maradt a szája: Atyafi ugyanis nem üres kézzel, de egy komplett WC kagylóval a kezében érkezett. -           Te! Hogy milyen luxusban élsz – mondta a prófétának – nem is tudtam, hogy mobil wc-d is van! -           Hát, ami azt illeti, ez nem volt mobil – dadogta a próféta. Hogy csináltad? -           Ó, csak egyszerűen a kezemben maradt – mondta. Picit erősebb le...

Batman a biciklin

Jónás kapcsán eddig csak Ninivéről esett szó, de fontos megemlíteni, hogy a prófétai körzetéhez tartozott még két kisváros, úgymint Kertváros meg Fürdőtelep. Mindjárt az első adandó alkalommal, mikor ezeket a helyeket meg kellett látogatni, prófétánk kiment hátra az udvarba, hogy megnézze, milyen szállítóeszköz az, amit úgy ígérgettek neki. Pont összefutott a Kolompolóval. A Kolompoló egy nagyon fontos ember volt Ninivében. Az ő tiszte volt összeterelni mindenkit, ha a próféta Ninive lakosait megtérésre akarta hívni, ilyen alkalom pedig rendszeresen akadt, hiszen végül is ezért küldték… Volt azonban egy szokás itt Ninivében. Ha a Kolompoló megkezdte munkáját, minden ninivei rögtön úgy tett, mintha valami életbe vágóan fontos és nyilvánvalóan halaszthatatlan dolga volna, amit – Uram bocsá – kizárólag ilyenkor lehet elvégezni, így véletlen se tudtak ott lenni Jónás beszédén, pedig hát nagyon szerettek volna… Szóval, összefutott a Kolompolóval. Együtt ballagtak a garázs f...

Kalandok Ninivében

Szóval, ott hagytam el, hogy Jónás igen nagy bajban van: irány Ninive! Közben bonyolította az életét egy behívó is az asszír hadseregbe, amit aztán végképp nem kívánt magának, még akkor sem, ha mindjárt szakaszvezetőt csinált volna belőle a testület. Jól emlékezett ő, hogy a régi honvédelmi napokon légpuskával csak azért találta el a lőtér túloldalán a dombot, mert az gyakorlatilag betöltötte a komplett látóhatárt. Nem voltak kétségei, aligha járulna hozzá érdemben a hon védelméhez. Ezen azonban szerencsésen túlesett, a kerületi főrabbi igazolta, hogy nélkülözhetetlen prófétája ő az Úrnak, így a hadsereg se forszírozta az ügyet. Eljött hát a nagy nap, indulni kell Ninivébe. Reggel elő is állt egy NDK gyártmányú szolgálati cethal, jól látható IFA felirattal, hogy elnyeljen mindent, - a prófétával együtt, ami csak egy sikeres túléléshez kell. És már itt is van Ninive! Lakályos kis próféta házikó - körülötte tökföld - mert az Úrnak van humora! A java csak most jön persze. Amíg Jónás kipa...

Jónás, a bajos próféta

      Ez volt az a pillanat, amikor egyértelmű lett, bajban van. Az egyetem utolsó éve hihetetlenül gyorsan telt. Pikk-pakk tél lett, munkahelyet kell tehát keresni. Gyanús lehetett volna már ekkor néhány jel. Sok hó esett, a hófúvásos időben alig jártak a buszok, vonatok. De őt éppen most hívták Bagdadba. Egy idős rabbi volt a vállalat ottani képviselője, látásból ismerték egymást. Örült volna, ha ebben a tartományban lehet próféta, ízlelgette már, milyen is lenne… -           Nu, Öcsém – mondta az öreg – csak azért hívtalak, hogy megmondjam: nincs felvétel. Az egész beszélgetés alig volt 5 perc. -           Kössz! – gondolta Jónás. - Jópofa ürge vagy, ezért vártam másfél órát a hóviharban. Eljött a tavasz. Nap mint nap elsétált a próféta képző főfolyosóján a faliújság előtt. Évek óta sárguló cetli hirdette: Ninivébe prófétát keresnek… -      ...