Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

bicikli címkéjű bejegyzések megjelenítése

Batman a biciklin

Jónás kapcsán eddig csak Ninivéről esett szó, de fontos megemlíteni, hogy a prófétai körzetéhez tartozott még két kisváros, úgymint Kertváros meg Fürdőtelep. Mindjárt az első adandó alkalommal, mikor ezeket a helyeket meg kellett látogatni, prófétánk kiment hátra az udvarba, hogy megnézze, milyen szállítóeszköz az, amit úgy ígérgettek neki. Pont összefutott a Kolompolóval. A Kolompoló egy nagyon fontos ember volt Ninivében. Az ő tiszte volt összeterelni mindenkit, ha a próféta Ninive lakosait megtérésre akarta hívni, ilyen alkalom pedig rendszeresen akadt, hiszen végül is ezért küldték… Volt azonban egy szokás itt Ninivében. Ha a Kolompoló megkezdte munkáját, minden ninivei rögtön úgy tett, mintha valami életbe vágóan fontos és nyilvánvalóan halaszthatatlan dolga volna, amit – Uram bocsá – kizárólag ilyenkor lehet elvégezni, így véletlen se tudtak ott lenni Jónás beszédén, pedig hát nagyon szerettek volna… Szóval, összefutott a Kolompolóval. Együtt ballagtak a garázs f...