77-szer

 Itt volt az év vége. Persze ez, mint máskor sem, most sem  a tennivalók végét jelentette. Egy széken ülve bámulta a kezében lévő papírt, érezte a szeme mögött a fáradtság nyomását... Megdörzsölte a szemeit, és az előtte lévő névsorra igyekezvén koncentrálni, egy kérdés maradt: hogyan segíthetek szegényeken? Hirtelen élettel telt meg az amúgy üres szoba, mintha egy seregnyi ember lépett volna be egyszerre, egymást túllicitálva jöttek a hangok: - ...amúgy meg már a kérdés is rossz, megbocsáss: miért is kéne egyáltalán valamit tenni? - ...van családjuk, rokonaik... - ... ha tenni is kéne valamit, miért pont neked? - ...nem tudom, láttátok-e a Facebookon, hogy pózolt az új kivágott ruhájában, a két kisgyerekre meg nem jut, se idő, se pénz? - ...úgyvan, de a napi 2 doboz cigi, az bezzeg elmegy... - ...egyébként is egy alkoholista, magának kereste a bajt, ezért nincs munkája se évek óta... - Egy szó mint száz, ezek nem érdemlik meg a segítséget! Hallgatta őket egy darabig, és talán...

 A jópofa hupikék törppel sok témában tudunk azonosulni. Ha például azt kérdezném tőle: mi a véleményed a konfliktusról? - alighanem azt mondaná: "Utálom a konfliktust!" Aranyos, szerethető, és jókat mond - ezzel a kijelentésével, hogy utálja a konfliktust, 100 emberből 98 biztos hogy azonnal tudna azonosulni. Elméletben. A valóság azonban az, hogy nem minden konfliktust utálunk.  Sőt! Sokan szeretik, ha beleállhatnak egy "igazságosztó" szerepbe,  legyen szó a social médiáról, vagy csak két kertszomszéddal arrébbról az utcában. Az a konfliktus, amire rácsukhatom a kaput, vagy megszüntethető egy gombnyomással, az még szórakoztató is lehet. Ezt nem utálom, csak közel ne jöjjön hozzám! Dulufuli szavait így pontosítanám:  "Utálom a konfliktust, amikor engem közelről érint!" Hogy mindez mennyire igaz, arra két példa:  Imádjuk a konfliktussal teli filmeket, videókat, könyveket,  mert azok szórakoztatók, izgalmasak.  A "boldogan, konfliktusmentesen éltek...

 Egy szivar, és egy erős kávé. Meg egy nyugodt óra. Számára bizonyos értelemben ez jelentette az ünnepet.  Szerette ezeket az időket, amikor tényleg meg lehetett állni.  Ez mindig csak ünnep után jött.  Nem furcsa?  Amikor mások az ünnepi hangulat foszlányai között, talán épp az elmúlt napok szépségét sajnálják, hogy elmúlt, ő akkor ünnepelt.  Úgy gondolta, nem az az igazi ünnep, ahol végig rohansz, szervezel, megfelelsz, hanem az, amikor van időd egy kicsit csendben lenni, odafigyelni a történésekre, üzenetekre. Nem volt könnyű éve. Nem mintha a legkevésbé panaszkodni akart volna bármiről, bárkinek. Ez inkább csak olyan megállapítás féle gondolat volt, mint mikor egy gazdasági év végén az igazgató a raktár ajtajában állva, kezében egy leltárral végignéz a polcokon, egyeztetve a készletet és a hiányt immár nem csak papíron, de a valóságban is. Az igazán érdekes az volt, hogy amikor ez a számvetés végigfutott rajta,  és megállt egy-egy tételnél, ...

 Templomba készült. Nem volt nagy templomjáró, de azért a sátoros ünnepeken mindig elment az istentiszteletre. Úgy volt vele, meghallgatja a szokásos történetet az angyalról, a pásztorokról, Jézuskáról, meg lesz egy kis biztatás: ne féljetek, meg hogy Isten mennyire szeret... Ez is része már évtizedek óta a karácsonyi rutinnak, mint a hurka kolbász. Beült a padba, várta hogy elkezdődjön, - nem csak az istentisztelet, de az a kellemes langyos ünnepi hangulat is, ami mindig átjárta ilyenkor. Magának se vallotta volna be, de inkább ezért jött, nem az unásig  ismert karácsonyi sémákért... "Hirdetem néktek Isten Igéjét, amely meg van írva a Jelenések könyvében... - Sem hideg nem vagy, sem hév, vajha hideg volnál, vagy hév: de mivel langyos vagy, kivetlek téged az én számból..." Szinte tiszteletlenül kapta fel a fejét, mintha valaki megütötte volna: - Mi az ördög? - gondolta még tiszteletlenebbül - hol vannak a bölcsek és a pásztorok? Elnézhette a tiszteletes a kalendáriumot... Hag...

 Egy történet, ami akár igaz is lehet... "Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren: és hozzád nem is közelít."                    (91. Zsoltár) A fotelban ülve szivarozás közben elmosolyodott. Nem sok oka volt a mosolyra, de a gondolat, ami átfutott rajta, mosolyra késztette. - Lám, a hálaadáshoz egy jó szivar is elég - gondolta. - Ez annyira pocsékul közhelyes, hogy már jó... - Na jó, kell a hálaadáshoz igazi ok is, hogy hálás lehess - fűzte tovább magában. Itt megbicsaklani látszott a gondolatmenet.  Az utolsó fél évben nem sok pozitívumot talált, ahogy végigpörgette.  Halál, félelem, feladatok, viták, szeretetlenség, műtétek, balesetek szép kis listája állt össze. Valami nem stimmelt. Itt valami keserű ízt kéne érezni, egy jó erős káromkodás után tán még köpni is egyet, de egyre csak az jutott eszébe: hálaadás.  Nem haragot érzett, még kevésbé elviselhetlen nyomást.  Inkább fáradtságot, de ebben ...

 Támadt nagy fényesség, és az érkező angyal ezt mondta: "Íme hirdetek néktek nagy örömet..." - Na, megint egy karácsony - ügynök, nyúlhatunk a pénztárcába! - dohogta az öreg pásztor, és ásított egyet. - Nagypapa, ki ez a fehér ruhás bácsi? - kérdezte a kis pásztor. - Semmi komoly fiam, tudod a jerikói plázából jött, van ez a téli vásárló mizéria, ilyenkor minden a "Száncsengőtől", meg  az amerikai "merry christmas"-ektől hangos.  Ha van elég pénzed, egy vagyont költhetsz gagyira.  Az Angyal furcsán nézett rájuk: - Ti miről beszéltek? - Ugyan kérlek, - szólt közbe a harmadik pásztor, aki eddig  csendben figyelte a jelenetet. - Minket nem lehet ám megvezetni, tudjuk mi, ki vagy te! - Igazán? - kérdezte az angyal. - Hát hogyne! Tulajdonképpen nem is létezel,  csak dekor vagy, amit kitaláltak, hogy kissé szalonképesebb legyen a karácsony. - Valójában ez az ünnep arról, szól, hogy mindenki szeret mindenkit,  és régebben kötött zoknit, ma meg plazma tévét ad...

Meglepődtél a címen? Lelkész létemre ez volna az elvárható minimum, nem? Na, figyelj! Ha annyi tízezresem volna, ahányszor hallottam az elmúlt 25 évben, ezt a mondatot: "én nem vagyok vallásos",  életem hátralevő részében nem sok anyagi problémám akadna. Mielőtt tovább lépnénk, megrősítem: én se vagyok vallásos. Akik ismernek tudják. Kezdő koromban egyszer az egyik presbiter meg is jegyezte:  felvehetnék valami rendes ruhát. (farmer és póló volt rajtam.) Kérdőn néztem rá, mire azt mondta: valami paposat.  Akkor már tudtam, hogy nem vagyok, és nem leszek valószínűleg soha vallásos. Számomra ez a szó a külsőséget jelenti, a formát, a rítust, a modort, általában tartalom nélkül.  Szóval nem vagyok vallásos. Remélem ez így is marad. Tovább megyek, ha annyit tudnék a keresztyénségről, amit ma egy átlag ember, valószínűleg templomba se járnék. Mi az "előítélet", ami távol tart sokakat?  A falusi létben a kép: feketébe bugyolált szigorú arcú nénik totyognak a templom f...

  -           Mit csinálsz ma? -           Várok. -           Meg se kérdezem, mire, vagy kire. Ez annyira unalmasan hangzik. Amire várni kell, az nem éri meg az árát, akire várni kell, az majd megtanulja, hogy mindig, mindenki pótolható. Ez a trendi, így pörög a világ! Minden és mindenki azonnal legyen! -           Szerintem várni jó! Van benne egy csipet izgalom, egy kis rákészülés, íze és illata van a várakozásnak. Jó várni valakire, aki hiányzik, aki nem cserélhető és nem pótolható. Mire megérkezik, fel tudod öltöztetni a szíved. -           Hogy érzed magad ma? -           Csend van bennem. -           Az de rossz! Utálom a csendet! Unalmas, mert sü...

 Jónásunk bizony  sok érdekes dolgot látott Sáncváron, de talán a legfurcsább jelenség az ezoterikus lila Tündér volt. Természetesen ő is keresztezte a próféta útját, és szándéka messze sem volt olyan segítő, mint ahogy marketingezte. De ejtsünk szót erről a földiekkel játszó tüneményről. Amit érdemes tudni róla, legelőször is, hogy valóban komoly ezoterikus képességekkel bír. Itt van mindjárt az az eset, amikor egy bagdadi híd alatt úgy összeverte saját magát, hogy ebből mindjárt született egy oknyomozó riportkönyv is.  A történet komoly hullámokat vert a mezopotámiai zenei életben is,  ugyanis egy asszír metálzenekar a 3+2 formáció, dalt is írt az eseményről: "Híd alatt, híd alatt, a Margit híd alatt..." Ha a kételkedőket ez nem győzné meg különös képességeiről,  itt egy másik kis történet: Van a Tigris folyón, nem messze Sáncvártól egy kis rév, amin komp közlekedik. Egy időben a komp munkaerő hiánnyal küszködve nem járt,  erre a lila Tündér csak úgy a tá...

Nem nézel ki jól. Iszol eleget? - Hallod, mást se csinálok, csak egyfolytában iszom. Sz omjas vagyok mindig. - Nem akarlak ijesztgetni, de most elviszlek az orvoshoz. -Nővér, kérem, nézze meg, van-e egy másik mérőnk? - Itt van, doktor úr! - Hihetetlen, hát ez se működik? - De igen. Látja? Az értékeimet méri, de lehet, hogy a páciensé magasabb, mint a határérték… - Ha így van, azonnal induljanak, irány a kórház! Kisvárosi kórház, sürgősségi osztály. Gyors vérvizsgálat, már kötik is be az infúziót. Az orvos és a nővérek hitetlenkedő ábrázata nem sok jót ígér. A váróban ül, karjába kötve az infúzió. Mellette a barátja, aki behozta, próbálja beszélgetéssel elterelni a figyelmét. Az éjszakás orvosra várnak, aki pár perc múlva be is fut. Átnézi gyorsan a vizsgálati eredményt, felszalad a szemöldöke, és épp csak nem füttyent: - Ez igen. 38.6. Tudja, élő emberen maximum 40-et mérünk a tudomány mai állása szerint. Hogy jött be? - Lábon, doktor úr. Beültem az autóba és elhoztak. - Akkor magát...

 Ismerősek voltak a lépések, ahogy a kertben az őszi avaron át jött. Mindig sietve, határozottan járt. Nem lepődtem meg, hogy csak úgy bejött. Az öreg rozsdás kertkapu sosem volt bezárva, bárki jöhetett volna. De a ritka vendégek lépéseit már ismertem - Szia! Mit olvasol? – kérdezte. - A Bibliát… - Lehetne kicsit konkrétabban? Az azért úgy emlékszem, egy vastag könyv. - Máté evangéliumát. - És az miről szól? - Hát röviden összefoglalva arról, hogy Isten mennyire szereti a világot, és benne minket is. Nevetett. - Te semmit se javulsz a korral, még mindig ódivatú vagy. - Mire jó ez az Isten szeret butaság? Nem ér az semmit. - A z életed magadnak kell megszervezni úgyis. Ha van is, aligha ér rá veled foglalkozni,  meg aztán ha lenne, nem volna ennyi baj és tragédia a világon. -Tudod, én már csak ilyen maradok - mondtam. – És kérlek, ne tedd fel ezredik alkalommal is a kérdést, tényleg hiszek-e Jézusban, úgyis ugyan azt mondanám, hogy természetesen. Megint nevetett, aztán vagy...

(Félig) képzelt beszélgetés a Haloweenről... - Te miért nem szereted a Halloweent? Mert ti keresztyének pogányságnak tartjátok? - Nem. inkább azt mondom, nekem nem hiányzik az életemből. Köszi, jól vagyok nélküle. - De olyan cuki... - Cuki? Pontosan mi ebben a cuki? - Hát például, hogy beöltöznek a gyerekek rémnek. - Te egy fogyatékos, torz gyereket cukinak látsz? - Ugyan, dehogy! Hogy jön ez ide? - Én cukinak látok egy mosolygós, boldog gyereket, aki játszik, nevet. De egy torz rémet mímelő gyerekben, véres fejű, félszemű zombivá maszkírozva mi a cuki?  Akkor is cuki lenne, ha valóságban így nézne ki? - Jó ég! Isten ments...de ez csak festék, és lemosható.  - Nem tudom, én olyannak szeretem őket látni, amilyenek. Minek torzzá tenni őket, ha így szépek? Van aki ebben gyönyörködik? Nem beteges ez egy kicsit? - Meg olyan jó kis alkalom, picit félni, meg borzongani... - Tényleg? Én pont akkor örülök, ha nem kell félnem.  Nincs háború, nincs Covid, nincs gyűlölet körülöttem, ...