Nem mondom, hogy 100%-ig rugalmas vagyok minden helyzetben. Sőt! De azér' van az a szituáció, ami minden erőlködésem ellenére néha tűréshatárig igénybe vesz. Állok sorban a pénztárnál, X boltláncban. Ilyenkor gyakran elmélkedem azon, hogy a bánat kóchengeres topánkájának van hat pénztár, ha csak 1 van nyitva, ahol épp nyolcan állunk... Persze, mindig megnyugtatom magam, hogy ez a "mindent a vevőért" gazdaságpolitika szerves része, és mint magasabb tudomány előttem nyilván rejtve van! Nem, persze, hogy sose sietek. Hová is? Végre én jövök, és akkor lecsap rám a "nyugati szél"! - Szia! - mondja a kellemesen középkorú pénztáros, a legnagyobb természetességgel. (Mindig megfogadom ilyenkor, hogy beveszem a memória gyógyszert reggel, mert sose emlékszem, pont melyik kocsmában pertusodtunk össze!) - Jó napot kívánok! - mondom én, és szerencsés esetben nem is ül ki az arcára a "na, megint egy maradi paraszt" kifejezés. Miután így ellejtettük a kötelező udvar...
Gondolatok, történetek - magunkról, magunknak - hogy el ne felejtsünk nevetni, sírni, és elgondolkodni...