Nem mondom,
hogy 100%-ig rugalmas vagyok minden helyzetben.
Sőt!
De azér' van az a szituáció, ami minden erőlködésem ellenére
néha tűréshatárig igénybe vesz.
Állok sorban a pénztárnál, X boltláncban.
Ilyenkor gyakran elmélkedem azon,
hogy a bánat kóchengeres topánkájának van hat pénztár, ha csak 1 van nyitva,
ahol épp nyolcan állunk...
Persze, mindig megnyugtatom magam,
hogy ez a "mindent a vevőért" gazdaságpolitika szerves része,
és mint magasabb tudomány előttem nyilván rejtve van!
Nem, persze, hogy sose sietek. Hová is?
Végre én jövök, és akkor lecsap rám a "nyugati szél"!
- Szia! - mondja a kellemesen középkorú pénztáros,
a legnagyobb természetességgel.
(Mindig megfogadom ilyenkor, hogy beveszem a memória gyógyszert reggel,
mert sose emlékszem, pont melyik kocsmában pertusodtunk össze!)
- Jó napot kívánok! - mondom én, és szerencsés esetben nem is ül ki
az arcára a "na, megint egy maradi paraszt" kifejezés.
Miután így ellejtettük a kötelező udvariassági táncot, újra támad:
- Applikáció van?
-.....
Na, ma pont hangulatban voltam, úgyhogy szó szerint csikorogva fékeztem magam,
hogy odaszólok:
- Nincs! Ez netán komplikáció, hogy nincs applikáció?
De bent tartottam! Győzött a jó nevelés, Anyám, büszke lehetsz rám!
Tudom, hogy nem ők tehetnek róla, ez a trend, meg a felsőbb parancs,
de sorry: úgy idegesít ez a "szia" meg "applikáció van?"
Ilyenkor mindig visszasírom a régi, digitál mentes boltokat,
ahol még jónapottal köszöntek a felnőttek, és maximum annyi hangzott el
néha: "négy ötvenes sztornóm van!"
Megjegyzések
Megjegyzés küldése