Nem érdemlik meg

 Itt volt az év vége.
Persze ez, mint máskor sem, most sem 
a tennivalók végét jelentette.

Egy széken ülve bámulta a kezében lévő papírt,
érezte a szeme mögött a fáradtság nyomását...
Megdörzsölte a szemeit, és az előtte lévő névsorra
igyekezvén koncentrálni,
egy kérdés maradt: hogyan segíthetek szegényeken?

Hirtelen élettel telt meg az amúgy üres szoba,
mintha egy seregnyi ember lépett volna be egyszerre,
egymást túllicitálva jöttek a hangok:

- ...amúgy meg már a kérdés is rossz, megbocsáss:
miért is kéne egyáltalán valamit tenni?
- ...van családjuk, rokonaik...
- ... ha tenni is kéne valamit, miért pont neked?
- ...nem tudom, láttátok-e a Facebookon,
hogy pózolt az új kivágott ruhájában,
a két kisgyerekre meg nem jut, se idő, se pénz?
- ...úgyvan, de a napi 2 doboz cigi, az bezzeg elmegy...
- ...egyébként is egy alkoholista, magának kereste a bajt,
ezért nincs munkája se évek óta...
- Egy szó mint száz, ezek nem érdemlik meg a segítséget!

Hallgatta őket egy darabig, és talán hajlott is rá,
hogy egyetértsen.
Végül mégis ezt mondta:
- Mi sem érdemeltük meg Jézust, mégis van karácsony...

Hiretelen lett csend. 
Valahogy minden a helyére került. Nem maradt több kérdés.