Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2022

Gazdag ember, szegény ember...

 Ülni a 40 fokos forró vízben, egy kiadós úszás után. Nagy találmány! 😉 De nem csak a relax miatt érdekes, hanem azért is, mert az ember óhatatlanul elcsíp néha - a hallgatózás szándéka nélkül jó beszélgetéseket.  Legutóbb két hölgy elmélkedett a társadalmi igazságosság kérdéséről, és az egyik megjegyezte: - A tíz leggazdagabb magyarnak ki kéne osztani a vagyona egyharmadát, a szegények közt.  (megjegyzem, az egyharmaddal még visszafogott volt! 😊) Elindított bennem néhány gondolatot az elcsípett beszélgetés foszlány, és mint egyéni véleményt szeretném ezt megosztani Veled, kedves Olvasó! Tekintsünk el attól most, hogy az ilyen jellegű elképzelések, ha teret kaptak, a történelemben soha nem vezettek semmilyen eredményre. Parasztlázadások, a fekete afrika gyarmati múltjából származó vagyon herdálása vagy a létezett/létező kommunizmus mind ékes példája ennek. Miért? Mert a vagyonhoz ész is kell, nem csak pénz... De mondom, tekintsünk el ettől most, és higgyük el: jó lesz, ha szétosztju

Ünnep után

 Egy szivar, és egy erős kávé. Meg egy nyugodt óra. Számára bizonyos értelemben ez jelentette az ünnepet.  Szerette ezeket az időket, amikor tényleg meg lehetett állni.  Ez mindig csak ünnep után jött.  Nem furcsa?  Amikor mások az ünnepi hangulat foszlányai között, talán épp az elmúlt napok szépségét sajnálják, hogy elmúlt, ő akkor ünnepelt.  Úgy gondolta, nem az az igazi ünnep, ahol végig rohansz, szervezel, megfelelsz, hanem az, amikor van időd egy kicsit csendben lenni, odafigyelni a történésekre, üzenetekre. Nem volt könnyű éve. Nem mintha a legkevésbé panaszkodni akart volna bármiről, bárkinek. Ez inkább csak olyan megállapítás féle gondolat volt, mint mikor egy gazdasági év végén az igazgató a raktár ajtajában állva, kezében egy leltárral végignéz a polcokon, egyeztetve a készletet és a hiányt immár nem csak papíron, de a valóságban is. Az igazán érdekes az volt, hogy amikor ez a számvetés végigfutott rajta,  és megállt egy-egy tételnél, kicsit megszemlélni a részleteket, vala

Imádság gyász idején

 Egy barát emlékére Mennyei Atyánk! Hogyan kezdjek egy imádságot, mikor nincsenek szavaim? Az értelmem érti, tudomásul veszi a tényt, és untalan ismételgeti a racionális mondatokat, hogy jó, hogy gyorsan és szenvedés nélkül ment el, hogy emlékezz, milyen kegyelmes a Krisztus... De minden pillanatban szembe jön valami, amiről beugrik az arc. Az arc, ami nem köszön rád soha többé. Utcák, ahol együtt jártunk, az autó, amiben hétről hétre ott ült, és mesélt, csak mesélt... Egy öreg ház, ami előtt nem áll már kint senki, tábortüzet gyújtva a manóknak a kerítés oszlopában. Bemegyek a te házadba, Uram! Máskor a csendben, érezve a Te felséged, megnyugodott a lelkem. Ma rám kiabál egy üres szék a hangszer mögött.  Keresem, nincs ott, pedig hétről hétre Téged szolgált már egy évtizede, játszva zsoltárokat és dícséreteket. Elment. Pont úgy, ahogy élt. Sosem állt meg, nem szeretett tétlen lenni. Ki tudja, talán, mondta Neked: végezzünk gyorsan, ne tarts sokáig itt, ha mennem kell, mit csináljak én

Karácsonyi üzenet

 Templomba készült. Nem volt nagy templomjáró, de azért a sátoros ünnepeken mindig elment az istentiszteletre. Úgy volt vele, meghallgatja a szokásos történetet az angyalról, a pásztorokról, Jézuskáról, meg lesz egy kis biztatás: ne féljetek, meg hogy Isten mennyire szeret... Ez is része már évtizedek óta a karácsonyi rutinnak, mint a hurka kolbász. Beült a padba, várta hogy elkezdődjön, - nem csak az istentisztelet, de az a kellemes langyos ünnepi hangulat is, ami mindig átjárta ilyenkor. Magának se vallotta volna be, de inkább ezért jött, nem az unásig  ismert karácsonyi sémákért... "Hirdetem néktek Isten Igéjét, amely meg van írva a Jelenések könyvében... - Sem hideg nem vagy, sem hév, vajha hideg volnál, vagy hév: de mivel langyos vagy, kivetlek téged az én számból..." Szinte tiszteletlenül kapta fel a fejét, mintha valaki megütötte volna: - Mi az ördög? - gondolta még tiszteletlenebbül - hol vannak a bölcsek és a pásztorok? Elnézhette a tiszteletes a kalendáriumot... Hag

Hálaadás

 Egy történet, ami akár igaz is lehet... "Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren: és hozzád nem is közelít."                    (91. Zsoltár) A fotelban ülve szivarozás közben elmosolyodott. Nem sok oka volt a mosolyra, de a gondolat, ami átfutott rajta, mosolyra késztette. - Lám, a hálaadáshoz egy jó szivar is elég - gondolta. - Ez annyira pocsékul közhelyes, hogy már jó... - Na jó, kell a hálaadáshoz igazi ok is, hogy hálás lehess - fűzte tovább magában. Itt megbicsaklani látszott a gondolatmenet.  Az utolsó fél évben nem sok pozitívumot talált, ahogy végigpörgette.  Halál, félelem, feladatok, viták, szeretetlenség, műtétek, balesetek szép kis listája állt össze. Valami nem stimmelt. Itt valami keserű ízt kéne érezni, egy jó erős káromkodás után tán még köpni is egyet, de egyre csak az jutott eszébe: hálaadás.  Nem haragot érzett, még kevésbé elviselhetlen nyomást.  Inkább fáradtságot, de ebben a fáradtságban volt valami a győztesek elégedettségéből.  - Mi l

A "felvilágosult" pásztorok

 Támadt nagy fényesség, és az érkező angyal ezt mondta: "Íme hirdetek néktek nagy örömet..." - Na, megint egy karácsony - ügynök, nyúlhatunk a pénztárcába! - dohogta az öreg pásztor, és ásított egyet. - Nagypapa, ki ez a fehér ruhás bácsi? - kérdezte a kis pásztor. - Semmi komoly fiam, tudod a jerikói plázából jött, van ez a téli vásárló mizéria, ilyenkor minden a "Száncsengőtől", meg  az amerikai "merry christmas"-ektől hangos.  Ha van elég pénzed, egy vagyont költhetsz gagyira.  Az Angyal furcsán nézett rájuk: - Ti miről beszéltek? - Ugyan kérlek, - szólt közbe a harmadik pásztor, aki eddig  csendben figyelte a jelenetet. - Minket nem lehet ám megvezetni, tudjuk mi, ki vagy te! - Igazán? - kérdezte az angyal. - Hát hogyne! Tulajdonképpen nem is létezel,  csak dekor vagy, amit kitaláltak, hogy kissé szalonképesebb legyen a karácsony. - Valójában ez az ünnep arról, szól, hogy mindenki szeret mindenkit,  és régebben kötött zoknit, ma meg plazma tévét adunk

Miért nem vagyok vallásos?

Meglepődtél a címen? Lelkész létemre ez volna az elvárható minimum, nem? Na, figyelj! Ha annyi tízezresem volna, ahányszor hallottam az elmúlt 25 évben, ezt a mondatot: "én nem vagyok vallásos",  életem hátralevő részében nem sok anyagi problémám akadna. Mielőtt tovább lépnénk, megrősítem: én se vagyok vallásos. Akik ismernek tudják. Kezdő koromban egyszer az egyik presbiter meg is jegyezte:  felvehetnék valami rendes ruhát. (farmer és póló volt rajtam.) Kérdőn néztem rá, mire azt mondta: valami paposat.  Akkor már tudtam, hogy nem vagyok, és nem leszek valószínűleg soha vallásos. Számomra ez a szó a külsőséget jelenti, a formát, a rítust, a modort, általában tartalom nélkül.  Szóval nem vagyok vallásos. Remélem ez így is marad. Tovább megyek, ha annyit tudnék a keresztyénségről, amit ma egy átlag ember, valószínűleg templomba se járnék. Mi az "előítélet", ami távol tart sokakat?  A falusi létben a kép: feketébe bugyolált szigorú arcú nénik totyognak a templom felé,

A szemüveg

 Szimpla két ágyas kórterem volt. Semmi különleges, pont olyan mint bármelyik vidéki kórházban. A két férfi, akik átmeneti lakói voltak, szinte egyszerre költöztek be,  és néhány órányi különbséggel egyszerre is műtötték őket: csípőprotézis műtét volt. Mindez már pár nappal ezelőtt történt, ma már hazafelé készülődtek... - De jó magának, megy haza! - Ezt most nem értem, hát maga is, nem? - Igen, de még előttem egy hosszú út a betegszállítóval. - Hová is viszik? - Tófalvára. - Az nincs is messze, én két faluval messzebb megyek, Berkenyére. - De magának akkor is jobb, mert Tófalvától már simább az út. - Mi fog csinálni, ha fel tud majd hosszabb időre kelni? - Hah, mikor lesz az még! Tudja, mennyire fájdalmas az ilyen műtét? - Hát, azt hiszem, tudom. Tudja, pont most volt egy ilyenem... - Az más. Két műtét sem egyforma! A magáé biztos egyszerűbb volt. - Hát ezt nem tudom megítélni, ez igaz. - Az enyém borzasztó volt. És nagyon fáj, jobban, mint előtte. - Nekem se sógorom, de azért örülök,

A Sárga és a lovagok

 Sáncváron minden szem a templomra szegeződött. De valami homokszem mehetett a gépezetbe, mert csak nem akart kibontakozni az eredmény. Ennek az időszaknak három érdekes szereplője is volt. Itt van mindjárt a Sárga. Ő volt a felújító.  Köpcös kis indiai gyerek, akit Sárgának hívtak a születési anyakönyve szerint, de ez is csak azt bizonyítja, hogy az anyakönyvvezető kissé vaksi lehetett, mert akárhonnan nézte az ember, az az ürge bizony egyenletesen barna volt... Na, mindegy! Ne vesszünk el a részletekben! Sárga azt állította, ért a templomok felújításához.  Az már csak utólag derült ki róla, hogy a kőműves tanonc óráknak csak egy részére járt be, a szakmából ezért csak a bontásra vonatkozó részt sajátította el, a többi művelet nem ment neki. Ellensúlyozta viszont ebbéli hiányosságait, hogy kiváló kapcsolati tőkével rendelkezett, főleg faipari területen. Hangoztatta is: no para, olcsón tud kiváló minőségű libanoni cédrust hozatni. Eddig rendben is lett volna az ügy: Sárga hipp-hopp min

Advent

  -           Mit csinálsz ma? -           Várok. -           Meg se kérdezem, mire, vagy kire. Ez annyira unalmasan hangzik. Amire várni kell, az nem éri meg az árát, akire várni kell, az majd megtanulja, hogy mindig, mindenki pótolható. Ez a trendi, így pörög a világ! Minden és mindenki azonnal legyen! -           Szerintem várni jó! Van benne egy csipet izgalom, egy kis rákészülés, íze és illata van a várakozásnak. Jó várni valakire, aki hiányzik, aki nem cserélhető és nem pótolható. Mire megérkezik, fel tudod öltöztetni a szíved. -           Hogy érzed magad ma? -           Csend van bennem. -           Az de rossz! Utálom a csendet! Unalmas, mert süket, és egyedül érzem magam tőle. Inkább bömböljön a zene, a tv, a rádió, vagy mit bánom én, de csend az ne legyen. -           Szerintem a csend nem süket, és főleg nem néma. Ezer hangon beszél, és csodákról mesél. Csak a csendben tudsz igazán elolvasni egy jó könyvet, gyönyörködni egy szép virágban, megcsod

A lila Tündér

 Jónásunk bizony  sok érdekes dolgot látott Sáncváron, de talán a legfurcsább jelenség az ezoterikus lila Tündér volt. Természetesen ő is keresztezte a próféta útját, és szándéka messze sem volt olyan segítő, mint ahogy marketingezte. De ejtsünk szót erről a földiekkel játszó tüneményről. Amit érdemes tudni róla, legelőször is, hogy valóban komoly ezoterikus képességekkel bír. Itt van mindjárt az az eset, amikor egy bagdadi híd alatt úgy összeverte saját magát, hogy ebből mindjárt született egy oknyomozó riportkönyv is.  A történet komoly hullámokat vert a mezopotámiai zenei életben is,  ugyanis egy asszír metálzenekar a 3+2 formáció, dalt is írt az eseményről: "Híd alatt, híd alatt, a Margit híd alatt..." Ha a kételkedőket ez nem győzné meg különös képességeiről,  itt egy másik kis történet: Van a Tigris folyón, nem messze Sáncvártól egy kis rév, amin komp közlekedik. Egy időben a komp munkaerő hiánnyal küszködve nem járt,  erre a lila Tündér csak úgy a távolból, képességeit

A sáncvári lovasszobor

 Ahogy korábban már jeleztem,  volt néhány szorgalmas atyafi ezidőtájt Sáncváron. Szó se róla, igen elhivatottan álltak minden kérdéshez,  hogy mást ne mondjak, életük árán is megvédték volna Jónástól a közösséget, ha erre kérik őket.  De ha azt mondta volna nekik valaki: dobjatok már 10 talentomot a perselybe,  had haladjunk, azonnal vicsorogtak, pénzéhesnek nevezve mindenkit... Hát ilyen előzmények közt merült fel egy igazán korszakalkotó ötlet, az egyik prominens atyafi kobakjában, tudniillik, állítsanak lovasszobrot a templomban az egyik dédnagybátyja emlékére. Jónás a fejét fogta. Nem ettől fájdult meg ugyan, de a már meglévő fejfájásnak nem tett különösebben jót ez se. Ráadásul a Mágus, mert így hívták - arra még visszatérünk, miért, nem is kért, de mindjárt parancsnoki szerepben látva magát,  utasításokat adott, hol, hogyan, miből is légyen ez a szobor. Szóval mindent adott, csak pénzt nem, amiből meg, mint az lenni szokott, nem volt épp sok. Szakítsuk meg egy pillanatra a törté

Sáncvár oroszlánja

 Nem marad mindig kicsi a próféta, esetenként előfordul, hogy közepes prófétává növi ki magát, na, megjegyzem ez sem általános jelenség, de volt már ilyen. Jónásban is meglátták a lehetőséget a Vezérkarnál. Tudjátok, ez az, amikor azt mondják: Te vagy erre a feladatra a legalkalmasabb, és ilyenkor nem baj, ha tudod, ez valójában azt jelenti: más hülye pillanatnyilag nincs, aki ezt elvállalná... Szóval, Jónásban látva potenciált neki adták Sáncvárat is. (Azért írom magyarul a nevet, mert a mezopotámiai megfelelője nagyon bonyolult!) Sáncvár! Csodás hely! Jónásnak kábé 2 hét után szekrény fóbiája lett... ugyanis minden szekrényből kiesett egy újabb csontváz. Templomtető, eldugult csatorna, beomlott vízóra akna,  az épületbe befelé füstölő kémény?  Kérem, van itt minden, csak válogatni kell.  Leginkább abban, mivel kíván az ember legelébb foglalkozni. De ne higyjük, hogy ez úgy egyben jön ám! Dehogy!  Sáncváron sora van mindennek, mint a rétes evésnek. Ez itt úgy megy, hogy ma megoldasz e

A csillagos tekintetű

Jónás kezdő éveinek ő volt a bearanyozója. Nem bízta a véletlenre, jó forró arannyal dolgozott, képzelhető, hogy prófétánknak épp annyira hiányzott hát, mint az üveges tótnak a hanyatt esés. De hát ki is volt ő, akit nemes egyszerűséggel csak a „csillagos tekintetűként” emlegetünk? Valamikor ő is próféta volt, de aztán utolérte minden próféták rémálma: a nyugdíj. Tudnivaló, hogy a próféták zömét kínozza egy speciális betegség, amelynek tudományos neve a „befejezhetetlensis dumálhatnékum”, jellemző tünete pedig a befejezte már, csak nem bírja abbahagyni. Hát ő klasszikus példája volt ennek, nyugdíjasként minden volt, csak nyugodt nem. Hogy ne zaklassa a megyei főrabbit, kinevezték Jónás felügyelőjévé… Ebben a minőségében úgy érezte, neki még nem járt le az ideje. Időről időre beleavatkozott Jónás munkájába is. Nem kicsit. Nagyon. De miért hívták csillagos tekintetűnek? Nem, nem látott csillagokat, nappal meg főleg nem. A név onnan jött, hogy ha kértek tőle bárm

Sic transit gloria mundi...

Mindent összevetve Béla remek ember volt. Ezt bármelyik kollégája megerősítette volna, aki az elmúlt 50 évben dolgozott mellette a motorgarázsban. Egyszerű szerelőként is egyéniség. Ki ne emlékezne arra a precíz következetességre, ahogy minden héten hazavitte, majd patyolat tisztára mosva visszahozta a kéztörlésre szolgáló törölközőjét, és ha valaki megkérdezte tőle, miért nem elég a gépházba időről-időre behozott rongyok garmadája, így felelt: „Tudod szakikám, egy alapos kézmosás után semmi se ér többet, mint egy jó trotil törölköző!” Mert Béla bá, mint szinte mindenben, ebben is ismerte a frankót. Egyszerű melósként talán az irodalomhoz való mély vonzódása volt a legmeglepőbb. Nyugdíjazása előtt néhány héttel mindenkinek elmondta, ő bizony úgy tesz majd nemsoká, mint a költő, Arany János. Tudniillik, rövidesen „abbahagyja a lantot”. Ilyen emberi és szellemi örökség mellett senki sem csodálkozott, mikor a temetésére a család az elérhető legjobb városi szónokot

Ügyintézés, vagy amit akartok

      "Ki itt ügyintéznél, hagyj fel minden reménnyel!”                   (a Magyar Közélet kapujának felirata)   Szégyen – nem szégyen, nem rajongott a komolyzenéért. Azt a viszonylag csekély ilyen irányú igényét bőven kielégítette, ha felhívott egy közműszolgáltatót, vagy bankot. Tudta, ma meglesz a negyedéves mennyiség, így elhelyezkedett a fotelban, és telefonálni kezdett. Legnagyobb meglepetésére 3 perc után felvették. Új guinness rekord – gondolta, de máris figyelnie kellett, mert az ügyintéző csicsergett: -           Dalos Pacsirta vagyok a Pénzt vagy Életet Biztosító Zrt. – től. Miben segíthetek? -           Kezit csókolom, T. tiszteletes vagyok az Alsózabosi Református Egyházközség képviselője. Az lenne a problémám… -           Bocsánat – így Pacsirta, előbb azonosítanom kell. Feltennék néhány kérdést: -           Neve? Címe? Színe? Szaga? Halmazállapota? Az ön nagyapja harcolt Sztálingrádnál? Ez esetben kérem, a katonakönyvének utolsó 3 számjegyét billentyűz

A sapka

A korosodó hölgy egy üres konténer mellett álldogált. Szemmel láthatóan zavarta valami, és ennek hangot is adott dünnyögve: -           Hát, ez már tényleg nem lehet igaz… ezt a szemétséget… tehet róla… Egy férfi állt meg mellette, és látva a hölgy bizonytalankodását, segíteni akarván, megkérdezte mi a gond? -           Az, fiatalember, hogy 170 Ft darabja a tojásnak. Ki tudja ezt megfizetni? -           Bocsánat, hölgyem, de úgy látom, egy darab tojás sincs… -           Hát ez az. Nincs tojás. -           Az előbb azt tetszett mondani, hogy túl drága… -           Az a baj. Meg nincs is. Minden baj! -           Tudja, a helyzet az, hogy valójában már csak 100 Ft darabja, mert ársapka van rajta. Vélhetően ezért vitték el mindet. De a hölgy nem hagyta magát zavartatni a tényektől. Immár, hogy volt értő hallgatósága, elmondta, hogy az egész nem létező 170 Ft-os tojás mizériáért a nagytekintetű Ormány a felelős, és meg van győződve róla, hogyha a hatalom kicsit zayosa

Lépj egyet előre

Nem nézel ki jól. Iszol eleget? - Hallod, mást se csinálok, csak egyfolytában iszom. Sz omjas vagyok mindig. - Nem akarlak ijesztgetni, de most elviszlek az orvoshoz. -Nővér, kérem, nézze meg, van-e egy másik mérőnk? - Itt van, doktor úr! - Hihetetlen, hát ez se működik? - De igen. Látja? Az értékeimet méri, de lehet, hogy a páciensé magasabb, mint a határérték… - Ha így van, azonnal induljanak, irány a kórház! Kisvárosi kórház, sürgősségi osztály. Gyors vérvizsgálat, már kötik is be az infúziót. Az orvos és a nővérek hitetlenkedő ábrázata nem sok jót ígér. A váróban ül, karjába kötve az infúzió. Mellette a barátja, aki behozta, próbálja beszélgetéssel elterelni a figyelmét. Az éjszakás orvosra várnak, aki pár perc múlva be is fut. Átnézi gyorsan a vizsgálati eredményt, felszalad a szemöldöke, és épp csak nem füttyent: - Ez igen. 38.6. Tudja, élő emberen maximum 40-et mérünk a tudomány mai állása szerint. Hogy jött be? - Lábon, doktor úr. Beültem az autóba és elhoztak. - Akkor magát

Egy nehéz nap éjszakája

Egy alkalommal kedves vendég látogatta meg a prófétát. A Messziről Jött Atyafi. Régi barátság volt már ez, sok mindent kibírt, de a kedves Olvasó idegei tán nem bírnának olyan sokat, így az előzmények részletezésétől – a kockázatok és mellékhatások tekintetében inkább elállunk. Szóval, jött. Egy őszi délután, már úgy estébe hajlóan érkezett. Éppen az este további részét tervezgették, mikor elnézést kérve rövid kitérőre indult barátunk. Pár perc múlva bejött a szobába, Jónás épp folytatni akarta a mondatot, ami félbe maradt, de tátva maradt a szája: Atyafi ugyanis nem üres kézzel, de egy komplett WC kagylóval a kezében érkezett. -           Te! Hogy milyen luxusban élsz – mondta a prófétának – nem is tudtam, hogy mobil wc-d is van! -           Hát, ami azt illeti, ez nem volt mobil – dadogta a próféta. Hogy csináltad? -           Ó, csak egyszerűen a kezemben maradt – mondta. Picit erősebb lehet a fogásom. Hát így kezdődött az este. Jónásnak úgy tűnt, célszerűb