A parton állva nézte a folyót. Rohanva, örvényeket kavart, szennyes volt és haragos. A hátán vitte a modern civilizáció vívmányait, a bevásárló szatyrokat, PET palackokat, üres fémflakonokat... Sokszor hasonlították az életet a folyóhoz - jutott eszébe, és milyen igaz: néha csendesen csordogál, a napsütésben szinte állni látszik, máskor meg tajtékos a haragtól, hánykódik a tehetetlenség szorításában. De, - fűzte tovább magában - azt még valószínűleg sose mondta senki, hogy az élet folyója mennyire hasonlít az igazihoz abban, ahogy sodorja magával azt a rengeteg beledobált szemetet. Beledobjuk, és pár perc, elviszi a víz. Volt nincs. Probléma megoldva. Ki gondolná, hogy lesz valahol egy vízbe lógó faág, egy hídláb, ahol megakad, és megakasztja lassan a többit is, egész lebegő szemétteleppé alakítva azt, ami ivásra való. Bedobált szavak, ingerült gesztusok, türelmetlen napok és percek, "miért nem érted, hogy...." kezdetű mondatok lebegnek az "én ilyen vagyok" é
Gondolatok, történetek - magunkról, magunknak - hogy el ne felejtsünk nevetni, sírni, és elgondolkodni...