kétséget kizáróan a telefon egy hatalmas vívmánya a technikának,
de azt Bell vagy Puskás Tivadar is aláírná, hogy vannak szituációk,
amikor még ez sem old meg bizonyos kommunikációs problémákat.
A minap csörög a telefonom.
- Igen, tessék!
- Jónapot Alexandra vagyok. A templommal beszélek?
(mindig feldob, mikor olyan cizellált lélekkel hoz össze a balsors,
akinek fáj kimondani: Jó napot kívánok! Ja, nem dob fel!
De ezen most túllendültem, annál is inkább,
mert sokféle jelzővel illettek életemben, de templomnak még nem néztek.
Gondoltam, legyen! Mit veszíthetek?)
- Kezét csókolom, Igen! Miben segíthetek Önnek?
- Ismeri Ön a Marikát?
- Ismerek körülbelül két tucat Marikát, melyikre tetszik gondolni?
- Ja, de ez nem az, ez már nyugdíjas...
(itt kis kísértést éreztem, hogy tovább vigyem a templom vonalat,
és azt mondjam erre a pontos meghatározásra Marika - ügyben,
hogy: Persze! Belém jár minden vasárnap!
De velem született jólneveltségem letiltott...)
- Értem. Nyugdíjas Marikát is ismerek kb. hatot.
Tudna mondani egy vezetéknevet, milyen Marika lehet?
- Azt nem tudom. Mikor ide költöztünk a szomszédba,
úgy ismertük meg mint Marika néni.
- Hát így nehéz lesz azonosítani...
- Mert most elvesztettem a telefonszámát, és gondoltam,
Ön el tudja küldeni nekem....
(Hogyne! Máris indulok, és a helyszínen személyesen felhívjuk
az ÉN telefonomról az összes benne lévő Marikát, hátha...)
- Mivel nem tudjuk melyik Marika, így nem tudom átküldeni a számot!
- Ja...Egyébként melyik templommal beszélek?
Ez ott van a régi napközivel szembe?
(jópofa, az új napközit se tudom, nemhogy a régit...)
- Nem, ez a főtéren van, a szobornál!
- Ja, akkor nem is ezzel a templommal akartam én beszélni!
Viszlát!
(ez utóbbi kívánságától talán megment a Fennvaló!)
Egy pár másodpercig a telefont nézve, hullámzott bennem az érzés,
a sírás és a röhögés között.
Aztán megállapítottam, hogy ez azon élethelyzetek egyike,
amikor már egy pap se segít.
Piócás ember kerestetik, mert ha itt valaki, akkor csakis ő segíthet!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése